Hosszú idő telt el a legutóbbi blogbejegyzés óta. Sok minden történt azóta, s mondhatni a többsége pozitív volt. A március számomra egy nagyon szép hónap, az elmúlt évek mérföldkövei szinte kivétel nélkül ehhez köthetőek. Március elején eldöntöttem, hogy ezt a szép "hagyományt" idén sem szeretném megtörni és arra fogok törekedni, hogy a tavasz első hónapjára úgy emlékezzek később, mint egy élményekben és örömökben gazdag időszakra.

Az újrakezdés

Amikor az újrakezdésre gondoltam nem az írás szerepelt a terveim között. Amikor még tavaly a blogot írtam sokszor éreztem azt, hogy nem találom a szavakat. Szépet akartam írni, elgondolkodtatót, érdekeset, olyat, amit, ha mások elolvasnak azt gondolják, hogy mennyire különleges dolgok születnek a kezeim alatt. És ezek az elvárások sokszor erőltetetté tették az egészet. Pár héttel ezelőtt egy számomra kedves Nőtől kaptam egy könyvet, ami az életút számokkal foglalkozik. Elolvasva az enyémet szinte teljes egészében magamra ismertem. A figyelmemet különösen megragadta egy mondat, mely szerint az én utamhoz szorosan hozzátartozik egy erős vágy az önkifejezésre. Valóban így van, bár ezt így konkrétan sohasem fogalmaztam meg Magamnak. A könyv leírta, hogy a hozzám hasonló emberek sok érzelmet hordoznak magukban, aminek a többségét nem tudják a felszínre hozni, mert félnek, hogy nem tudják úgy kifejezni magukat mások előtt, ahogyan ők szeretnék, ezért elrejtőznek még önmaguk elől is és olyan szerepeket vesznek magukra, amik nincsenek összhangba a személyiségükkel. Azért írok most, hogy tegyek egy lépést az önkifejezés felé. Újrakezdeni, elkezdeni valamit, ami egy darab belőlem. És talán idővel ez a sok kis érzelem darab összeáll valamivé, ami segíthet rátalálni arra, amit egyenlőre csak öreg szerelemnek nevezek. 

Alte Liebe

Február elején Németországban jártam. Hannoverben találkoztam először az Öreg Szerelem kifejezéssel, ami a Hannover 96 jelmondata. Lelkesedésem a mondat iránt kezdetben a város és újonnan megszeretett focicsapatom iránti gyorsan növekvő szimpátiám táplálta, később azonban a gyűjtőneve lett mindazoknak a gondolatoknak, érzéseknek, élményeknek, vágyaknak, amiket még nem éltem át és  nem is tudok róla, hogy ez az, amit igazán akarok. Olyasmire vágyom, ami túléli a személyiségem változásait és velem együtt növekszik. Valami, ami igazán én vagyok. Ami mindig velem marad és, ha majd visszatekintek az életemre teljes szívemből azt mondhassam ez az én Öreg szerelmem, akit/amit igazi szenvedéllyel szerettem.  Most úgy érzem, hogy a kirakósom néhány kockája már a kezemben van,de sok darab még hiányzik. Nem látom a teljes képet és igazából sejtésem sincs, hogy milyen életet szeretnék viszont látni azokból a szétszóródott érzelem darabkákból, amik arra várnak, hogy megkeressem és a helyükre illesszem Őket. Egyenlőre csak elkezdtem valamit, ami egy kis darab belőlem. De talán idővel ezek a kis érzelem darabkák  összeállnak valamivé, amire azt mondhatom, hogy ez az, amit igazi szenvedéllyel szeretek és megmutatják azt , ami igazán én vagyok . Hogy ez egy tájkép lesz, csendélet, vagy akár egy absztrakt mű nem tudom. Egyedül a kép címében vagyok biztos: Öreg szerelem.