Még a nyáron egy barátommal beszélgetve szóba került a sport és azon belül is a versenyzés. Akkor azt mondta nekem, hogy szerinte fölösleges túl sokat készülni egy-egy megmérettetésre, hiszen a lényeg úgy is az a verseny és nem azt azt megelőző időszak. Ezzel egyáltalán nem értettem egyet és el is mondtam neki, hogy miért látom ezt másképp. 

 Július eleje volt. A Kinizsi 100 körüli "felhajtás" lassan elcsendesedett  ,én pedig kezdtem visszazökkenni a hétköznapokba. A magánéletem nem úgy alakult akkoriban, ahogy szerettem volna és úgy összességében elmondhatom nem éreztem jól magam a bőrömben. Nem találtam a helyem , és eseménytelennek éreztem a mindennapjaimat.. Az éjszaka félmaratonnal akkor már szemeztem egy ideje, de az időpont korábban sohasem volt megfelelő. Egészen mostanáig. Vonzott a cél, a versenyben rejlő kihívás, az éjszakai várkert bazár, így nem kellett túl sokat gondolkodnom azon, hogy nevezek-e a versenyre. Elkezdtem a felkészülést.  És abban az egy hónapban bizony nagyon sok minden történt....

Nem emlékszem hogyan kezdődött pontosan. Valószínűleg csak úgy kattintgattam a YouTubon, amikor egyszer csak rátaláltam. Hatalmas felfedezés volt, amikor megismerkedtem az Önkényes mérvadó című rádióműsorral, aminek Puzsér Róbert és Horváth Oszkár volt a műsor vezetője.  Sok témát érintettek a műsoraikban. Beszélgettek művészetről, közéletről, hétköznapi dolgokról, párkapcsolatról, Istenről ,és a  szemléletmódjuk egészen magával ragadott.  Őket hallgatva úgy éreztem végre én is teszek valamit azért, hogy műveljem magam. Szomjaztam a tudást és ez a műsor tökéletes volt arra, hogy elkezdjem bővíteni az ismereteimet. Ezért,amikor csak tehettem Őket hallgattam. Az Ő hatásukra kezdtem el a művészetek felé fordulni és találtam rá Van Gogh-ra és a poszt impresszionista festészetre, a  Rimbaudra, Villonra és a szimbolista költőkre, vagy  Franz Kafkára. Egyik felfedezés vitt a másikhoz és lassan tudatossá váltam arra, hogy a művészet nekem  sokat ad, ezért érdemes ebbe az irányba elindulnom.  

Szintén ebben az időszakban jöttem rá, hogy szeretek főzni. Nem tudom, hogy milyen indíttatásból néztem meg az első Street Kitchen videót a világhálón, de onnantól kezdve, hogy elkezdtem Főrdős Z -t nézegetni kedvet kaptam a főzéshez. Így nap közben, amikor nem Önkényes mérvadót hallgattam recept videókat néztem és azt tervezgettem, hogy mit fogok főzni este. Imádtam ezeknek az estéknek a szertartásos báját. Zöldséget szedni a kertből, kikészíteni  a fűszereket és a hozzávalókat abban a sorrendben, ahogy épp szükségük volt rá, hagymát pucolni, olívaolajat hevíteni, tésztát szűrni és 1-2 órát eltölteni azzal, hogy megcsináljam másnapra az ebédem. Amikor pedig felfedeztem magamnak az aprító gépet a gasztronómia egy egészen új dimenziója nyílt meg előttem...Ekkor tanultam meg omlettet, salmorejot, spagettit, vagy görög salátát készíteni, amik ugyan nem a legbonyolultabb receptek, de számomra hatalmas sikerélmények voltak. Az előkészületektől kezdve a főzésen át a mosogatásig minden percét nagyon élveztem ezeknek az esti "szeánszoknak". Minőségileg eltöltött idők voltak ezek magammal, amiben kiélhettem a kreatív energiáim és gyakorolhattam az önmagamról gondoskodást. Aktívabb szereplőjének éreztem ilyenkor magam az életemnek, ami az önbizalmamnak is nagyon jót tett.Közben pedig Önkényes mérvadót hallgattam, ami az élményt még teljesebbé tette...

És persze a reggeli kávék. Sosem voltam egy nagy fogyasztója a feketének, de akkoriban vettem fel azt a szokást, hogy reggelente  betértem a kedvenc büfémben, hogy igyak egyet munka előtt. Közben zenét hallgattam vagy olvastam, és abban a 15 percben, amíg elkortyoltam nagyon jól rá tudtam hangolódni a napomra. Sok jó ötlet született ezekben a negyed órákban, ha éppen egy bejegyzésen gondolkodtam. (azóta már olyan nagy hagyománya lett ennek a reggeli kis szertartásnak, hogy, ha belépek nem is kell szólnom egy szót sem, az eladók már tudják mit fogok kérni)

Hogy mi köze vannak mindennek egy félmaratoni felkészüléshez? Igazából semmi. Egy tökéletesen megcsinált al dente tésztától, hosszú kávétól vagy Rimbaud verstől nem lesz ember gyorsabb sem erősebb,vagy kitartóbb. Azonban úgy gondolom a lelki felkészülés legalább olyan fontos, mint a fizikai és ezek az újonnan felvett szokások sokat segítettek abban, hogy elkezdjem építgetni önmagam, ezért fontosnak tartottam szót ejteni róluk. De persze nem csak annyit csináltam....

A közös munka, amit elkezdtünk Andrissal a Kinizsi 100-as felkészüléskor tovább folytatódott és ismét megtapasztaltam, hogy mennyire hatékony mozgásforma a Power Plate!  Bevallom nem mindig élveztem a kar, has vagy láb napokat, de volt valami egészen szürreális Zoltán Erika Megamixére "rütyőzni" ( apró guggolások) vagy Majka Füttyösére plankalni. Az akkori edzőtársammal, Évivel bizony sok izzadságcsepp legördült az arcunkon miközben szólt a "Remete lány". Bár gyakran érzem úgy, hogy Andris többet követel annál, mint ami nekem kényelmes lenne, -és sokszor a pokolba kívánom azokat a fél órákat, amiket vele töltök-, de pont ezzel segít , hogy feszegessem a határaimat. Most vagyok életem legjobb formájában és ezt Neki köszönhetem. Kevés ilyen felkészült és lelkiismeretes edzővel dolgoztam korábban, mint Ő. Mindemellett egy nagyon jó ember, aki igazi férfi minta a szememben. 

 A felkészülés időszakában ismerkedtem meg a Mozaik Med futóközösséggel, akik hétfőnként közösségi futást tartottak (és tartanak most is) a sóstói erdőben. Régóta vágytam már arra, hogy nyíregyházán is legyen ilyen közösségi megmozdulás, és nagyon örültem, amikor olvastam, az edzésekről. Így egy nap úgy döntöttem elmegyek futni hozzájuk. Bizton állíthatom, hogy ez volt az idei évem egyik legjobb döntése!Közöttük tapasztaltam meg ismét a Labor Café után, hogy ha úgy dönt az ember, hogy kipróbál egy addig ismeretlen utat hirtelen milyen sok új lehetőség nyílik meg előtte. Hivatásos futóedzőkkel, triatlonistákkal, maratoni,  futókkal  és lelkes hobbi sportolókkal edzhettem együtt és ebben az inspiráló közegben a felkészülésembe megjelent az, ami a korábban nem volt jellemző: a tudatosság. Már nem csak hasraütés-szerűen futogattam, hanem egy terv alapján. Ekkor szereztem gyakorlati tapasztalatokat arról, hogy milyen is egy alapos bemelegítés, résztávos edzés vagy  jól kivitelezett nyújtás. A sóstói rekortán, amin korábban csak  végigkocogtam most egy intervall fontos színtere lett. Bár nem volt kellemes a kánikulában 600, 1500 vagy 3000 métert erősre futni, de élveztem, hogy olyan dolgokat csinálok, amiket korábban nem. És közben sok jó embert ismertem meg.  Észre sem vettem, de abban az egy hónapban olyan sokat futottam, mint még előtte soha. Egyáltalán nem éreztem nyűgnek a hajnali dombozásokat, a délutáni sóstó köröket vagy a résztávozásokat a Bujtosi-tón. Tudtam mit akarok, megvolt a tervem az eléréséhez, és a támogató közegem is megtaláltam hozzá. A legfontosabb azonban az volt, hogy szerettem, amit csinálok. Nagyon jó kis ritmusa alakult ki a napjaimnak, ami elfeledtette velem azokat a magánéleti gondokat, amik korábban  nyomasztottak.  Kicsit sajnáltam is,amikor véget ért a felkészülés...

A verseny előtti nap elmentem Gerihez tape ragasztásra és Reikire. Még a Kinizsi 100-as előtt alakult ki  a szokás, hogy nagyobb események előtt  utolsó simításként kérek Tőle egy energia kezelést, hogy a lehető legjobb formámat hozhassam. Abban a fél órában, amit ilyenkor a masszázságyon töltök teljesen fel tudok töltődni és olykor érdekes látomásaim is vannak. Így történt most is. Egy kép villant fel előttem miközben feküdtem. Egy pezsgőtablettát láttam, ahogy elkezd pezsegni a vízben. Nem igazán értettem akkor mit is jelenthet ez, de a kép nagyon bennem maradt azután is, hogy hazafele tartottam. Miközben ezen gondolkodtam arra jutottam, hogy ez akár a szimbóluma is lehet annak, amire legbelül vágyom. A tabletta, mintha én lennék, a víz, amiben elpezseg pedig egy olyan cél , amibe "beledobhatom" magam és feloldódhatok benne. Találni valami olyat, aminek fontos alkotórésze lehetek és általam jobbá válik. Pont úgy, ahogy egy pezsgőtabletta teszi finomabbá és színesebbé a vizet. Ez lehet így elvontan hangzik, de úgy érzem, ha jobban sikerül kibontanom ezt a gondolatot azzal nagy lépést teszek egy kiteljesedettebb élet felé. 

Bár a felkészülésemmel elégedett voltam, de a verseny napján mégis attól féltem, hogy nem állok készen.  Fáradtnak  éreztem magam és ott motoszkált a fejemben a kétely, hogy nem fogok tudni lefutni 21 kilométert mialatt utaztunk Gerivel, Andrissal és Biankával a versenyre. A rajtig még bőven volt időnk, ezért alaposan szét tudtunk nézni a városban és ráhangolódni az esti futásra. Az éjszakai Várkert bazár gyönyörű volt! A sok szerelmet megélt rakpartjával, József Attila  bölcs és nagy Dunájával, a folyón átívelő kivilágított Lánchídjával és a méltóságteljesen fölénk tornyosuló budai vár látványa igazán különlegessé tette a rajtközpontot. Ezúttal nem egyedül versenyeztem, hiszen Andris is velem tartott. Neki ez volt az első félmaratonja. Mivel más volt a tempónk csak az első pár kilométeren haladtunk együtt, majd szétváltunk  és a magunk ritmusába haladtunk tovább. 

 A pálya különböző pontjain zenekarok játszottak, az alagútban dobosok verték az ütemet, és a körök végén pom-pom lányok vártak a versenyzőkre. Mindez kiegészülve az esti fényekkel és a langyos éjszakával még látványosabbá tette a futást.  Ahogy néztem a távolból az utcákon előttem futó ember tömeget olyan érzésem volt, mintha egy óriási, színes kígyó tekergőzne előttem. Ahogy fogytak a kilométerek ez a "kígyó" úgy vált egyre kisebbé és kisebbé. Érzésből akadtam futni, ezért nem vittem magammal semmi időmérő eszközt. A tempómat csak az utcán lévő órák alapján tudtam megsaccolni és egy idő után azon kaptam magam, hogy folyamatosan azon agyalok, hogy nagyjából mennyi lehet még hátra és mikorra érhetek be a célba. Ekkor eszembe jutott a reikizés közben látott pezsgőtabletta. Arra gondoltam, "Élvezd már egy kicsit, amit csinálsz b*zdmeg! Itt vagy egy nagyon szép helyen, mit számít mennyi van még? Válj eggyé az úttal, olvadj el benne, ne agyalj annyit ,csak menj!" Akkor már kicsit fáradt is voltam, de a maradék kilométereket igyekeztem ezzel a carpe diem hozzáállással folytatni. Egy kis utcában jártam ekkor, és úgy emlékszem nagy csend volt körülöttem. Az út szélén állt egy autós sebességjelző óra, ami engem is bemért. Miközben  próbáltam megragadni a napot az 10 km/h-t mutatott... Az utolsó körben már azon az úton jártam,ami a célhoz is vezetett. Ekkor találkoztam pár lelkesen szurkoló külföldi turistával, akik bár nem voltak "szomjasak", de jó fejek voltak. Összepacsiztam velük, mikor melléjük értem és mivel a pólómra rá volt írva a nevem búcsúzóul  utánam kiáltották, hogy  "Hájrá Páli!" Ez nagyon jól esett! Miután beértem a célba  Andrisra még várni kellett. Gerivel és Biankával folyamatosan pásztáztuk a pályát, hogy mikor bukkan fel, de csak nem akart jönni. Ezért előbb Geri ment elé, hogy megnézze hol van, majd Én is. A cél előtt pár száz méterrel találkoztam velük. Éppen sétáltak, mert nagyon begörcsölt Andris lába. Szerettem volna ezúttal én motiválni valamivel az edzőmet, ezért biztattam, hogy szedjük össze a maradék erőnket és fussuk le együtt az utolsó métereket. Közrefogtuk Andrist Gerivel és hárman bekocogtunk a célba. Ez volt a verseny legemlékezetesebb momentuma.Így történt, hogy azon estén- bár külön futottunk- együtt is célba értünk Andrissal, Ő nagyot küzdve teljesítette élete első félmaratonját, Geri, aki utál futni a fehér "Bad boy" papucsában szintén megcsinálta a 21 kilométer egy részét, Én pedig -bár attól féltem nem tudom végigcsinálni a versenyt- aznap kétszer is célba értem...  

Amikor a sóstón Zolival a versenyzésről beszélgettünk és azt mondta nekem, hogy szerinte a verseny fontosabb, mint az előkészületek pont azért nem értettem egyet vele, mert ahogy Ti is olvashattátok egy felkészülés időszakában nagyon sok minden történhet az emberrel és erre Neki is próbáltam felhívni a figyelmét. Ha visszaemlékszem az eddig  megvalósított céljaimra ( legyen az Kinizsi 100, félmaraton,vagy államvizsga) elmondhatom, hogy egyik esetben sem az okozta a legnagyobb élményt, amikor a nyakamba akasztottak egy érmet vagy kaptam egy darab papírt, hanem az az út, amit bejártam, míg megvalósítottam őket. .Persze szükség van egy vízióra is a vágyott végeredményről, -hiszen ebből meríthetjük a szükséges motivációt-de azt gondolom a jutalom nem az elért cél lesz, hanem azok az élmények, amik az utunk során érnek minket. Ezek formálnak igazán minket!

Most, hogy véget ért 2018 és a jövő éven merengek bizony ez jó kis emlékeztető Nekem! Bár sosem szoktam újévi fogadalmakat tenni és ritkán merem nagy fába vágni a fejszémet, de ha üzenhetnék a jövő évi önmagamnak   ezt mondanám neki: " Tűzz ki bátran nagyobb célokat! Legyen valami, ami felé haladni akarsz, hiszen ebből fogod nyerni a motivációdat. És tudd az Út lesz az, ami az élményeket adja és formálni fog Téged, ezért nem baj, ha nem valósul meg minden! Csak indulj el! Járd a saját utad, és tudd: az új utak csodás helyre vezethetnek! Csinálj minél több olyan dolgot, aminek teljesen odaadhatod magad és feloldódhatsz benne úgy, akár pezsgőtabletta a vízben. Ha úgy érzed, hogy a hétköznapok szürkék és eseménytelenek alakíts ki új szokásokat, kísérletezz. Hidd el segíteni fog abban, hogy a napjaidnak újra ritmusa legyen.Vedd körbe magad jó emberekkel, tanulj tőlük és éreztesd velük, hogy fontosak Neked. Olvass, sportolj és utazz minél többet! Gyűjts  élményeket és oszd meg ezeket másokkal is, talán nekik is segíthet. Agyalj sokkal kevesebbet és élvezd végre az életet b*zdmeg! Nem baj, ha a múltba visszatekintesz, de azt  azért tedd, hogy emlékeztesd magad a sikereidre is és miérteidre. Legyél aktívabb szereplője az életednek és tölts minőségi időt önmagaddal, hisz -ahogy tapasztalhattad már-jót tesz az önbizalomnak! Ha így teszel, akkor 2019 egy remek év lesz! Azonban, ha mégis megfeledkeznél ezekről  nem baj, olvasd el újra ezt a bejegyzést. Ebből majd tudni fogod, hogy mit tanultál akkor,amikor legutóbb 21 kilométert futottál. Emlékszel már? Azért volt olyan különleges az éjszakai Várkert bazár..."