Úgy érzem,  ha az ember úgy dönt, hogy kipróbál egy teljesen új utat  sok olyan kapu nyílik meg előtte, amiken ha belép nagyszerű dolgok várnak rá.  Ennek a gondolatnak az igazságát először akkor tapasztaltam meg, amikor elkezdtem sportolni. Minden egy félénken megvett TRX bérlettel kezdődött, hogy kicsit formába hozzam Magam. Akkor még nem tudtam, de azzal a bérlettel egy ismeretlen világ felfedezésére  váltottam meg a belépőmet. És minél tovább haladtam az úton annál több kapu nyílt meg előttem. Így ismertem meg Zitát, aki előbb a crossfit szépségeit mutatta meg nekem, majd bevezetett a Spartan Race és versenyzés világába. A versenyzésnek köszönhetően pedig olyan csodálatos helyekre juthattam el, mint Krynica vagy Svit, ami két fontos állomása volt a lelki fejlődésemnek. A versenyeken jöttem rá, hogy mennyire szeretem a természetet, fedeztem fel magamban a harcos és kitartó énem ,és ennek az útnak köszönhetem olyan emberek barátságát, mint az Instruktor, Geri vagy Andris. Amikor elkezdtem futni járni gyakran tévedtem ismeretlen terepekre. Csak elindultam valamerre és hagytam, hogy a lábaim vigyenek maguk után.Felfedező futásoknak hívtam őket. Olykor balra fordultam, máskor jobbra vagy mentem tovább egyenesen és közben szebbnél szebb helyeket fedeztem fel. A kezdetben szegényes futótérképemre így idővel ismeretlen földutak, erdei ösvények és eldugott dombocskák kerültek fel, amik mind újabb és újabb kalandokat kínáltak. Idővel ezek a részletekben felfedezett ösvények egybefüggő útvonalakká álltak össze és szép lassan felfedeztem a környéket, ahol élek.

Úgy gondolom, egy ismeretlen útból olyan ajtók nyílnak meg, amik észrevétlenül magukkal hozzák a változást.. Velem legalábbis így történt, amikor először beléptem a Labor Caféba, hogy egyek egy palacsintát. Akkor még nem sejtettem, de ezzel a döntésemmel később olyan kapukon léptem be, amik észrevétlenül terelgettek valami új felé.  Ezek az új kapuk kezdetben filmklubok, koncertek és társasjátékok formájában nyíltak meg előttem. Ekkor jöttem rá, hogy mennyire szeretek közösségbe és közösségi eseményekre járni, mert ezeken az alkalmakon nagyon sok új emberrel tudok megismerkedni. Élveztem, hogy felvilágosult gondolkodású, művelt emberek társaságában lehetek és azon kaptam magam, hogy egyre több időt töltök közöttük. A mondás, mely szerint csak annyira vagy művelt, amilyen társaságba jársz rám fokozottan érvényes, mert a közös filmklubok, koncertek és társasjátékok hatására egy belső késztetést kezdtem el érezni arra, hogy Én is művelni kezdjem magam. És ahogy a Labor Café hippi-művészvilága  egyre jobban formált úgy váltam egyre fogékonyabbá újabb gondolatok befogadására.Így fedeztem fel Magamnak Puzsér Róbertet, akinek a nézetei az életről óriási hatással voltak rám. 

Puzsérnak köszönhetően  egy olyan világ szellemiségével kezdtem el ismerkedni, ahol az emberi kapcsolatok legmagasabb foka a barátság és nem a párkapcsolat. Isten nem egy szakállas öreg Úr, hanem mindaz, ami a teremtés és az igazi nem egy absztrakt női alak, hanem  valaki, akire azt tudom mondani, hogy elég jó a számomra. Ezek a gondolatok bennem táptalajra találtak és egészen új megvilágításba helyezték számomra az életet, ezért amikor csak tehettem Őt hallgattam. Egy este főzés közben is így tettem és egy rádióműsorban pont a művészetekről beszélgettek. Puzsér akkor azt mondta, hogy ha valaki kíváncsi arra, hogy egy skizofrén milyennek látja a világot, akkor kezdjen el nézni Van Gogh képeket. És én kíváncsi voltam, ezért keresgélni kezdtem. Nézegettem online a festményeit és teljesen elvarázsolt az a színes ,meseszerű világ, ahol egybeolvad képzelet és valóság. Éreztem, hogy a művészeten keresztül egy addig ismeretlen részemhez kapcsolódom, és a különböző stílusirányzatokon keresztül fel tudom építeni a saját világszemléletemet, ezért olvasni kezdtem. 

  Még a nyáron az antikváriumban kezembe akadt egy Franz Kafka könyv. Levél apámhoz volt a címe. Más könyvet kerestem tőle, de a cím annyira eltalált, hogy úgy döntöttem megveszem. Miközben olvastam  olyan érzésem volt, mintha csak Én írtam volna. Minden benne volt, ami Apa és az Én kapcsolatomat is jellemzi. Mert Kafka ugyanúgy szenvedett az apai szeretet és elismerés hiányától, mint Én. Az Ő felnőtté válását is ugyanúgy végigkísérte a kisebbrendűség érzés és a bizonytalanság, hogy alkalmas e az életre. Ahogy ugyanúgy reménytelennek érezte a harcot, hogy kitörjön abból a börtönből amibe a félelmei zárták, mint Én. Teljes mértékben azonosulni tudtam Kafka érzéseivel, hiszen ezen én is keresztül mentem/megyek. Hozzá hasonlóan, amikor rajtam is úrrá lett  az önsajnálat én is  arra gondoltam, hogy vajon hogyan is alakult volna az életem, ha Apa jobban törődik velem, és több szeretetet ad Nekem. Úgy éreztem Ő elsősorban a felelős azért, mert nincs önbecsülésem és miatta rekedtem meg az életemben.  De a könyvet olvasva rájöttem, hogy kifogásként apát nem hozhatom fel a meg nem valósult álmaimért, hiszen Kafka is szenvedett, de ez mégsem akadályozta meg abban, hogy valami nagyszerűt hagyjon maga után... És ugyanez igaz József Attilára, vagy Fridára is, akik szintén cipelték a maguk keresztjét, de mégsem a teljes bezárkózás mellett döntöttek, hanem inspirációt nyertek abból, hogy a művészetükön keresztül megmutassák a lelküket.

Én velük ellentétben a bezárkózást választottam. Úgy éreztem egyáltalán nem vagyok úgy jó, ahogy vagyok. Magamat mindig is úgy láttam, mint egy örök ígéretet, aki csak időnként képes kiugró teljesítményre. S bár titkon reménykedtem abban, hogy több van bennem annál, mint amit a felszín sejtet, de úgy éreztem ezt képtelen vagyok kihozni magamból.  Az introvertáltságomat és a túlzott érzékenységem inkább éltem meg átokként,mint áldásnak. Utáltam magam azért, mert nincs önbizalmam és csak a képzeletemben élek, ezért  mindig irigykedve néztem azokra az emberekre, akik könnyedén barátkoztak, tele voltak életkedvvel és önbizalommal. Olyan akartam lenni, mint Ők és gyűlöltem magam azért, mert nekem ez nehezebben megy. Úgy éreztem teljesen szerethetetlen vagyok, akinek egy értékes tulajdonsága sincs. Magány, sóvárgás és kesergés. Erről szólt az elmúlt 15 évem. 

Azonban mindazok a tulajdonságok, amik miatt Én szenvedtem, Frida arra használta, hogy a festészetén keresztül kifejezze például a meg nem élt anyasága fájdalmát. József Attila és Rilke csodálatos verseket írt meg a segítségükkel ,ahogy Hamvas Béla is arra, használta őket, hogy megírja a Babér-liget könyvet. Amikor egy Frida festményt nézek vagy egy Rilke verset olvasok olyan érzésem van, mintha nem is egy képet néznék, vagy verset olvasnék, hanem egy ember lelkét látnám magam előtt. Sokáig azt gondoltam, hogy a szellem egy megfoghatatlan dolog, de ez nem így van.Úgy gondolom, hogy a lélek a művészeten keresztül ölt formát. Így válik láthatóvá, hallhatóvá és tapinthatóvá. Mindeddig nem ismertem a személyiségem erényeit, de őket olvasva rájövök, hogy a zárkózottság és érzékenység nem csak annyit jelent, hogy több idő kell  ahhoz míg egy társaságban feloldódok, hanem van egy másik oldal is. Az ő életük engem is arra inspirál, hogy felfedezzem és megmutassam azt, aki igazán én vagyok.  15 évig sóvárogtam és keseregtem azon, hogy bárcsak más lehetnék, mint ami vagyok, miközben elég lett volna önmagamnak lennem ahhoz,hogy megváltozzon minden körülöttem. Amikor egy barátommal, Danival hasonló dolgokról beszélgettünk, azt mondta nekem, hogy olyannak képzeli el az embereket, mint a videó játék karaktereket. Ha a karakterhez illő képességeket kezded el fejleszteni, akkor minden esélyed megvan rá, hogy sikeres legyél a játékban,azonban,ha nem a megfelelő tulajdonságokra alapozunk, akkor a karakter gyenge marad. Az én karakterem eddig nagyon elveszett volt. Lehet, hogy rossz képességeket akartam fejleszteni eddig magamban?

Régen a pszichológusom azt mondta nekem, hogy leginkább azt hiányolja belőlem, hogy nem kísérletezem.Azt javasolta akkor, hogy kezdjek el kipróbálni új utakat, mert csak így fogok tudni rátalálni a sajátomra. Hosszú ideig azonban nem fogadtam meg a tanácsát. Aztán vettem egy TRX bérletet majd később ettem egy palacsintát ,s bár nem tudatosan, de olyan ösvényekre tévedtem, amiken haladva a személyiségem eddig ismeretlen részeire találtam rá.  Ilyen ismeretlen ösvényeken kalandozva  fedeztem fel magamban a versengő és kitartó, a spontán és kalandvágyó, utazó, művészetkedvelő, adakozó és az apaságra vágyó éneimet. Egy-egy ilyen felismerésen után olykor  őszintén elcsodálkoztam  azon, hogy Én tényleg ilyen vagyok? Én, aki világ életében azt gondolta magáról, hogy szerethetetlen valójában ilyen lenne?Olyan, mintha a személyiségem darabkái szét lennének szóródva a világban, amiből időnként megtalálok egy darabot egy versenyen,egy könyvben, vagy egy festményt nézegetve, amit útravalóul aztán magammal vihetek, hogy belőlük építkezzek.

 Úgy vélem ezek az új felismerések kezdték el apránként lebontani azokat a falakat, amiket az évek során emeltem magam köré ,így megláthattam, hogy valójában nem falak, hanem emberek vesznek körül, akikhez kapcsolódhatok.  Bár a teljes "Pál fordulás" még nem következett be, de azzal, hogy változni kezdett az élethez való hozzáállásom úgy változott meg a kapcsolataim minősége is.A Labor Café művészvilága így vezetett el az Őszőlő utcára ,ami pont olyan különleges hely lett az életemben, mint amilyen Szerb Antal Mihályának az Ulpius-ház volt az Utas és Holdvilágban. Itt ismertem meg azokat az embereket, akik egy teljesen más életbe vezettek be és nekik köszönhetően olyan élményekben volt részem, amik kárpótoltak a fiatalságom elvesztegetett éveiért. Mert az Őszőlő utcán utcán járva éltem át először, hogy milyen fürödni ott, ahol fürödni TILOS, milyen fejest ugrani a stégről a Tó-fürdőn, vodkaszódát inni a deszkásban, zsíros kenyeret enni egy rettenetesen öregfiúk bulin, hallgatni egy nagyon régi bluest az ibrányi Tisza-parton, vagy Beatlest egy kalandos éjszakán. Minden velük átélt tapasztalat egy  kalanddal ért fel számomra, ami megértette velem, hogy mire gondolt a Metró Együttes, amikor arról énekelt, hogy "néhány szép perc ára oly kevés. Nem kell hozzá más, csak pár csepp méz." Az Őszőlő utca segített felfedezni a kalandokra és szabadságra vágyó "hippi" énem. Barátokra és olyan emberekre találtam itt, akikre felnézek és sokat tanulhatok Tőlük. Általuk egy izgalmasabb és szebb hely lett a világ.

Úgy vélem, hogy minden felfedezésre váró úton olyan emberekkel találkozhatunk, akik a világ egy ismeretlen szegletébe vihetnek tovább. Egy ilyen úton ismertem meg Zitát, aki annak idején a sport és a versenyzés világába vezetett el engem. Ebben a világban ismertem meg az Instruktort, akinek a barátsága Krinycára, Svitbe, végül a tengerhez repített tovább, és lettek a lelki fejlődésem fontos állomásai. Geri elhozta nekem a metamorf tavaszt, a nővérem Hannovert és az Öreg szerelmet, Marianntól megtudtam mire születtem és megkaptam Tőle kabát valamint felnőtt életem első igazi kapcsolatát , Marinától pedig a kultúrát, az Őszőlő utcát, a Beatlest és Hamvas Bélát. Minden egyes helyen, ahol jártam  barátok és élmények vártak rám, amik a személyiségem egy darabját és az élet nagy igazságait adták,Én pedig cserébe mindenhol otthagytam a szívem egy darabját, amik mint útjelző kövek mutatták a hozzájuk visszavezető utat. S ahogy a felfedező futásaimnál is tapasztaltam már, amikor a részenként megismert földutak, erdei ösvények és titkos dombocskák idővel egybefüggő útvonalakká olvadtak össze ,úgy most is a részletekben felfedezett világ egy egységgé állt össze a lelkemben és egy sziget képét rajzolták ki előttem. 

Mert minden új Út, amire lépünk egyben egy belső utazás is, és ezen a benső szigeten, amit felfedeztem magamnak minden olyan más. Az ősz, ami eddig sötét volt, hideg és nem adott mást csak a fájdalmas elmúlást itt színes faleveleket hozott nekem, a kaland illatát és az indián nyárt. Ezen a helyen úgy érzem nem kell elrejteni az arcom, hanem megmutatni azt, hogy mások is láthassák.  Ahol nem néma vagyok , hanem arra vágyom, hogy a gondolataim mások is hallhassák. Ez az a hely, ahol mások elől nem elrejtőzni akarok, hanem tanulni tőlük és kapcsolódni hozzájuk.Ez az a hely, ahol láthatom és megismerhetem önmagam . Ez az a hely, ahol nem csak egy nyaralás erejéig lehetek, hanem bármikor visszatérhetek. És nem várja el tőlem  hogy átrepüljek miatta a tengeren, elég csak ,ha úgy döntök hogy egy ismeretlen úton haladok tovább. S bár sokáig féltem elindulni, de minél messzebbre mentem annál inkább rájöttem, hogy a felfedezetlen utak csodálatos helyekre vezetnek. Ilyen utakon járva találtam rá erre a  különleges helyre a szívemben. Egy helyre, amiről a Bagossy Brothers csak így énekelt: " Van ez a hely, ahol látlak. Megismerlek, itt vagyok nálad. Ma szombat van a fejemben. Nem számít, hogy nincs hétvége a jelenben." Számomra ez az a hely, ahol összegyűjthetek mindent, amit szeretek. A hely, amit magamban csak így neveztem el: Babérsziget.