Szeretek futni! A futás számomra a kikapcsolódás egy aktív formája. Kitisztítja a fejem egy fárasztó nap után, feltölt és segít rendet tenni a gondolataim között. Bár nem tartom magam egy nagy futónak, hiszen előfordul, hogy hetekig a futócipőm felé sem nézek, de mégis sok örömet okozott nekem az elmúlt 2 évben. Hallgatni a lélegzetvételem és a föld ropogását a lábaim alatt mindig jó érzésekkel töltenek el. Ilyenkor olyan, mintha felmentést kapnék a múlton rágódás és a jövőtől való aggódás alól. A folyton hangosan fecsegő gondolatok ilyenkor csendesebbé válnak a fejemben és zajukat felváltják a lábaim alatt recsegő faágak friss roppanása , a harmatos fű susogása, és a földutak tompa püffenése. Olyanok akár a hangszerek, amik az én lábaim által játszák a világ egyik legszebb szimfóniáját. Szeretek futni!
Életem egyik legjobb futását Tihanyban éltem át, ahol tavaly nyaraltam a családommal. A nyírség egyhangú lapossága után egy igazi felüdülés volt végre hegyek között lenni! Nagyon szeretek ilyen helyeken járni! Mivel csak egy hétvégére érkeztünk ,és én mindent meg akartam nézni, amit csak lehet, ezért úgy döntöttem, hogy futva fogom bejárni a környéket. Alig vártam, hogy a nappali forróság kora esti meleggé enyhüljön. Vártak az emelkedők, az izgalmas és ismeretlen táj.
Futottam. Emelkedőn fel, emelkedőn le. Egyik utcáról a másikra. Azt sem tudtam, hogy merre járok, de ez a legkevésbé sem zavart, mert teljesen a hatalmába kerített a mohú vágy, hogy megtudjam milyen izgalmas dolgok várnak rám a következő emelkedő, vagy kanyar után. Minél többet mentem, annál több mindent akartam látni. Olyanná váltam, mint egy falánk kisgyerek, aki egyszerre akar egy zacskó gumicukrot a szájába tömni. Csak futottam. Láttam az apátságból elém táruló Balaton arisztokratikus kékségét, horgászokat, akik olyan áhítattal nézték a vizet a pecabotjaik mögül, mintha csak egy egzotikus szépség táncában gyönyörködnének, hajókat, akik hűségesen ringatóztak a vízen gazdájukra várva, a napot, ami még utoljára narancssárgára festette az eget és megfakult sugarait búcsúzóul szétszórta a habokban, mielőtt alábukott volna a hegyek mögött. Annyira csodálatos volt, hogy azt sem bántam volna, ha örökké tart a a futásom. Ritkán szoktam így érezni, de abban a pillanatban senkivel sem cseréltem volna.
Ugyanez az érzés fogott el, amikor a nyaralás utolsó napján búcsúzóul felfutottam az Óvári-dombra. Bár egy hang a fejemben folyamatosan azt duruzsolta, hogy azonnal forduljak vissza, mert el fogok tévedni, a lábaim makacsul csak mentek előre. Egyszerűen elvarázsolt a természet, az erdei kanyargós ösvények, a titokzatosan magas emelkedők, amik talán olyan magasra is felvihetnek, ahonnan a napot is megérinthetem. Úgy éreztem magam, mint egy gyerek, aki beszabadult a kedvenc játékboltjába és izgatottan jár a sorok között, mert az összes játékot látni akarja. Akkor még nem tudtam nevet adni ennek a lüktető könnyedségnek , ami a lábaimat akkor rabul ejtette. Később rájöttem csak rá, hogy ez volt a felfedezés öröme.
Ez az öröm szinte mindig velem van, amikor új utakon futok. A gyermeki kíváncsiság, hogy vajon merre lyukadok ki, ha a kereszteződésbe érve jobbra, vagy balra fordulok. Mi vár rám az erdő túloldalán? Egyszerűen megrészegít a felfedezésre váró táj titokzatossága, a kanyarokban megbúvó izgalmas kalandok. Közben gyönyörködöm az önmagából egyre több mindent felfedő táj szépségeiben, ami olyan érzékien bontakozik ki a szemeim előtt, mint egy ruháitól lassan megszabaduló buja szerető.
Szeretek új helyeken futni. Talán azért, mert az életem más területeire a megszokott. és egyben unalmas utakon járás a jellemző. Futás közben azonban átélhetem a kísérletezés izgalmát és a felfedezés örömét. Ilyenkor mindig rácsodálkozom, hogy egy addig ismeretlen terepre lépve hirtelen milyen sok új út nyílik meg előttem, amin elindulhatok. Mehetek jobbra, balra, egyenesen, be az erdőbe, vagy fel a dombon. Talán így működik maga az élet is. A megszokott és gyakran járt utak egy idő után elvesztik varázsukat, a gondolatok pedig, melyek a múlton rágódnak és a jövőn aggódnak egyre zajosabbá válnak. Ha azonban újra hallani szeretnénk az ágak friss reccsenésének, a harmatos fű susogásának és a földutak tompa püffenésének édes dalát a lábunk alatt zenélni ,új utakat kell keresnünk magunkat, ahol ismét megrészegíthet bennünket a titokzatos és ismeretlen táj,ahol minden egyes kereszteződés új lehetőségeket kínál, ahol hatalmába keríthet minket a mohó vágy, hogy megtudjuk milyen izgalmas dolgok várnak ránk a következő kanyar vagy emelkedő után. Ilyen a felfedezés öröme. Jó emlékeztető lesz ez magamnak! Szeretek futni!
( A képek forrása: saját )
